A meningococcus C egy gennyes agyhártyagyulladást okozó baktérium. Ez a betegség nem túl gyakori, Magyarországon egy év alatt általában 30 és 60 közötti megbetegedés fordul elő, viszont ha kialakul, mindenképpen nagyon komoly, súlyos lefolyású betegség. A baktérium emberről emberre, cseppfertőzéssel terjed. Ez két dolgot is jelent. Egyrészt, hogy ez a betegség, illetve a kórokozó nem azonos a kullancs által terjesztett betegséggel – az is agyvelő-agyhártyagyulladást okoz, de egy másik kórokozó, másik betegség, és az oltással kialakítható védelem sem hatékony „keresztben”. A másik, hogy ennek a baktériumnak az esetében létezik az úgynevezett tünetmentes hordozás. Ez azt jelenti, hogy teljesen egészséges emberek torkában (akár minden tizedik emberében) ott lehet ez a kórokozó átmenetileg, vagy akár tartósan is, nekik semmi panaszt nem okoz, de cseppfertőzéssel átadhatják valaki másnak, és az a másik akár megbetegedhet tőle. Vagyis nemcsak a betegek, hanem egészséges emberek is fertőzhetnek.
Azzal együtt, hogy a betegség nem túl gyakori, a tapasztalat az, hogy az eloszlása nem egyenletes a különböző életkorok között. Két olyan életkori csoport van, amikor a többinél lényegesen gyakoribb a jelentkezése. Ezek közül az egyik a csecsemők, kisgyermekek csoportja. 5 éves kor alatt gyakrabban, ezen belül 2 éves kor alatt még gyakrabban fordul elő a betegség. Ennek az oka az immunrendszer éretlenségében van – minél kisebb a gyermek, annál kevésbé tud védekezni a szervezete a kórokozó ellen. A másik életkori csoport, amikor ismét a megbetegedések gyakoribbá válását tapasztaljuk, a kamaszok, fiatal felnőttek csoportja. Ennek oka nem az immunrendszer működésében rejlik: erre a korra ez már teljes felnőtt érettséggel működik. Itt sokkal inkább az életformából adódó sajátosságok magyarázzák a betegek számának emelkedését: ez az az életszakasz, amikor sok fiatal, zárt helyen, sokat van együtt, és a cseppfertőzést elősegítő tevékenységek is sokkal gyakoribbak köztük, mint a megelőző, illetve az ezt követő (25 év feletti) életkorban.
A védőoltás 2 hónapos kortól kezdve adható. Ha 2-4 hónapos kor között kapja a gyermek az első adagot, akkor 2 oltást kell beadni a megfelelő védettség eléréséhez, legalább 2 hónap időközzel, majd 1 éves kor után egy emlékeztető oltást. Ha 4 hónapos kor után kezdjük az oltási sort, akkor 1 oltás után jár az 1 éves kori emlékeztető. 1 éves kor után kezdve pedig egy oltás elegendő a megfelelő szintű védelemhez. Persze minél később kezdjük az oltási sort, annál hosszabb lesz a „védtelen” (és az immunrendszer éretlensége miatt különösen veszélyeztetett) időszak. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a védőoltás (bármilyen korban kezdjük is) nem tud életre szóló védettséget biztosítani, hatása kb. 5-6 évig tart, így a kritikus életkori szakaszokban újabb emlékeztető oltás(ok)ra lehet szükség.
A védőoltás nem kötelező, vagyis a szülők döntésén múlik, hogy kérik-e gyermekük számára, és az is, hogy milyen életkorban kapja meg az első adagot – a további oltási rend ettől kezdve már az oltóanyag előiratában szerepel. Az oltóanyag 2 éves kor alatt jelenleg térítésmentesen (300 Ft dobozdíjért) váltható ki a gyógyszertárban. 2 éves kor felett 7.500 Ft körül van az ára (ilyenkor is receptköteles).
Ennek a baktériumnak a neve csak egyetlen betűben különbözik az előzőétől, és ez azt is jelzi, hogy ugyanannak a baktériumnak két alcsoportjáról van szó. A betegség, amit ez a két alcsoport okoz, teljesen egyforma, ugyanaz a fertőzés módja, ugyanaz a lefolyás, a szövődmények, a veszélyesség foka. A különbség a kettő között a gyakorlatban csak annyi, hogy az egyik elleni védelem nem jelent védettséget a másik ellen, és fordítva. Az előzőekben említett 30-60 megbetegedés évente nem csak a C-csoportú baktériumra, hanem az egész meningococcus-csoportra vonatkozik, hazánkban a gyakorlatban jelenleg a B és a C csoport okoz megbetegedéseket, ezen belül a B csoportú baktérium okozta betegség a gyakoribb.
A Meningococcus C ellen régóta van oltóanyagunk, Magyarországon is kb. 15-20 éve használjuk, Európa más részein még régebben. Ezzel szemben a B-csoport elleni oltóanyag viszonylag új, Magyarországon 2014. nyarán törzskönyvezték, Nyugat-Európában ill. Amerikai Egyesült Államokban néhány évvel korábban. Annak, hogy ennél előbb nem volt oltóanyag, az az oka, hogy a hatékony szer kifejlesztése speciális tudományos (immunológiai) problémákat vetett fel. Ezt végül sikerült megoldani, de sajnos az oltóanyag ára a sok évnyi kutatómunkának megfelelően nagyon magas: egy adag 26.000-27.000 Ft-ba kerül. Ez az oltóanyag is 2 hónapos kortól kezdve adható, ilyenkor kezdve 3 adag kell belőle, 1 hónapos időközökkel, majd 1 és 2 éves kor között egy emlékeztető. Ha fél éves kor után kezdjük az oltási sort, akkor 2 adagra van szükség, 2 hónapos időközzel, és 1 és 2 éves kor között akkor is kell emlékeztető oltás. 2 éves kor felett 2 adag oltóanyagot kell beadni 2 hónap különbséggel. A hosszú távú védettségről jelenleg nincsenek még pontos és biztos információink, hiszen nem használjuk ezt a védőoltást 15-20 éve, így az ilyen irányú vizsgálatok még folynak. Azt viszont fontos tudni, hogy ha valakit védünk egy ilyen típusú védőoltással egy bizonyos betegség kialakulásától, és annak az oltásnak a hatékony időtartama lejár, akkor az illető nem kerül rosszabb helyzetbe, mint az egyébként oltatlan emberek, vagyis nem lesz fokozott az érzékenysége sem a megfertőződésre, sem a betegség súlyosabb lefolyására.
A fentebb leírt MenC elleni oltóanyagot is tartalmazó, kombinált oltóanyag (MenB fertőzés ellen nem hatékony!) Az oltóanyagban szereplő másik három törzs közül az A-csoport Közép-Afrikában okoz viszonylag gyakori megbetegedéseket. A W135- és az Y-csoport Észak- és Nyugat-Európában, valamint Észak-Amerikában jellemző, bár az utóbbi években Y-csoport által okozott megbetegedés Magyarországon is előfordult. A kétféle oltóanyag közti különbség, hogy az előirat szerint a Nimenrix 6 hetes, a Menveo 2 éves kor után adható, az oltási rend a MenC elleni oltáséhoz hasonló, emlékeztető oltásra is a MenC oltáshoz hasonlóan lehet szükség. Egy adag oltóanyag ára 12.000-14.000 Ft körül van.
A rotavírus egy hányást-hasmenést okozó vírus, nagyon gyakori és nagyon fertőzőképes, ennek megfelelően (főleg közösségbe járó) gyermekeknél a megfertőződés 5 éves kor alatt szinte elkerülhetetlen. A betegség fő rizikója az, hogy ha nem sikerül elég folyadékot juttatni a gyermekbe ahhoz képest, amennyi a hányással-hasmenéssel távozik belőle, akkor kiszáradásos tünetekkel kórházba kerülhet, ahol infúziót kap, amivel a tünetek kezelhetők, maga a betegség pedig általában szövődmények nélkül gyógyul. Azt is fontos tudni, hogy hányással-hasmenéssel járó betegséget a Rotavíruson kívül számos más kórokozó (vírusok, baktériumok, akár paraziták) is tudnak okozni, és ezek ellen a fertőzések ellen ez a vakcina nem véd. Ugyanakkor a Rota a leggyakoribb, legfertőzőképesebb ezek közül, így a megbetegedések jó részét mégis ki tudjuk védeni.
A vakcina szájon át adandó, ami lehetővé teszi, hogy akár két másik oltás mellett is beadhassuk. Kétféle vakcina létezik hazánkban, az egyikből (Rotarix) 2 adag, a másikból (Rotateq) 3 adag kell a megfelelő védettség kialakításához. Sajnos az ára egyiknek sem alacsony: a háromadagosnak adagja 14.000 Ft körül, a kétadagosé 21.000 Ft körüli áron váltható ki a gyógyszertárakban, így a teljes oltási sor ára a két vakcina esetében nem nagyon különbözik. Az első adag 6 hetes kor után adható be, és fontos tudni, hogy kb. 6 hónapos (24 ill. 32 hetes kor után) nem adható, tehát erre a korra az utolsó adagot is meg kell kapnia a gyereknek.
A bárányhimlő elleni védőoltás 1 éves kor után adható be. A megfelelő és tartós védettség kialakításához 2 oltóanyag beadására van szükség, amelyek között legalább 6 hét és legfeljebb 3 hónap időköznek kell eltelnie. Az így kialakított védettség a tapasztalatok szerint igen nagy százalékban megakadályozza a betegség kialakulását (két adag oltás után még nagyon enyhe tünetekkel jelentkező fertőzést is csak elvétve látunk), és a védettség tartós, felnőttkorra is szóló, további emlékeztető oltásra nincs szükség. Magyarországon kétféle oltóanyag van forgalomban, amelyek között lényegi különbség sem az alkalmazás módjában, sem a hatékonyságban, sem az árában nincs. (Egy adag ára 10.000-12.000 Ft körül van.)
A védőoltás nem a kullancscsípés, hanem a kullancs által terjesztett egyik, vírus okozta betegség ellen véd. Fontos tudni, hogy ha a kullancsot a csípés után néhány (maximum 24) órán belül eltávolítjuk a bőrből a megfelelő módon (csipesszel, kullancskiszedő kanállal vagy akár egy szál cérnával megfogni és határozott mozdulattal kihúzni, mint egy szálkát), akkor még fertőzött kullancs esetében is kicsi az esélye, hogy a betegség átkerül az emberre. Mivel a védőoltás csak az egyik betegség ellen véd azok közül, amit a kullancsok terjeszthetnek, ezt oltott beteg esetében is szükséges megtenni. A védőoltás 1 éves kor után adható, a bevezető oltási sor 2 adagból áll, amik között 1 hónapnak kell eltelnie. Ezután 1 év múlva szükséges újabb oltás. A tartós védettség biztosításához 3, majd 5 évente kell emlékeztető oltás, felnőtt korban is. Kétféle oltóanyag van forgalomban, lényeges különbség nincs köztük, az ára egy adagnak 10.000-12.000 Ft körül van.
Annyiban speciális oltás, hogy szezonális: egyrészt csak október-november és március között elérhető, másrészt csak az adott szezonra nyújt védettséget, a következő évre nem. Alapvetően kétféle oltóanyag van: egyik sem tartalmaz élő kórokozót, de az egyik az elpusztított vírust teljes egészében a másik annak csak bizonyos felületi részeit tartalmazza. Az első 3 éves kor felett adható, egy adag oltóanyag beadása szükséges az adott szezonra szóló védettség kialakításához. A másik már 6 hónapos kor felett beadható, de 8 éves kor alatt, ha a gyermek korábban nem részesült még influenza elleni védőoltásban, két adag beadása szükséges a megfelelő védettség kialakításához (a további években egy adag is elegendő). A védőoltás a veszélyeztetett csoport számára térítésmentes, a többiek számára a patikában, vény ellenében szerezhető be, ára fajtától függően 2.000-4.000 Ft.